A fiatalon, 51 éves korában 1987-ben elhunyt Kiss György özvegye, az egykoron ugyancsak ismert atléta, Friedmanszkiné Mohácsi Éva meghatottan mondott köszönetet a szervezőknek.

A Győri Sportcsillagok Emlékeit Gyűjtő Alapítvány kezdeményezésére, a Magyar Sportújságírók Szövetség Nagy Béla programjának támogatásával készült el Kiss György, a Győri Dózsa többszörös magyar bajnok, olimpikon és Európa-válogatott közép- és hosszútávfutójának emléktáblája az egykori Dózsa-sporttelep helyén létesített Olimpiai Sportparkban.

Kiss György az 1968-as mexikóvárosi olimpián vett részt, 5000 méteren a 28., 10.000 méteren pedig a 29. helyen végzett. A versenyzői pályafutása után 1964-től 1969-ig a Győri Dózsa edzője, majd 1971-1972-ben a Rába ETO elnöke volt. Később távozott Győrből és a Budapesti Honvédnál, illetve a Tatabányai Bányásznál dolgozott.

A család, az egykori sporttársak, tisztelők jelenlétében szombaton délelőtt megtartott ünnepségen Pálfalvi Gábor, a győri alapítvány kuratóriumának elnöke színvonalas beszédben méltatta az egykori versenyző, edző és sportvezető életútját.

A fiatalon, 51 éves korában 1987-ben elhunyt Kiss György özvegye, az egykoron ugyancsak ismert atléta, Friedmanszkiné Mohácsi Éva meghatottan mondott köszönetet a szervezőknek, hogy ily módon is megőrzik volt férje emlékét.

A márvány emléktáblát Gyulai Miklós, a sportág szövetségének elnöke és Földingné Nagy Judit, a maratoni futás győri legendája leplezte le. Koszorút helyezett el az alapítvány nevében  Bana József és Papp Győző, a GYAC atlétikai szakosztályának vezetője, Kiss Dániel és a tatabányai sporttársak jelen lévő képviselői.

(Papp Győző – Kisalföld)

Similar Posts